in

Sok pénzt bukhatsz, ha ezekre nem figyelsz

Hamis pénzzel fizettek – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pénzhamisítás bűntette miatt nyomoz a rendőrség.

A Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított pénzhamisítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. június 4-én 20 óra 30 perc és 21 óra közötti időben Gerjen, Rákóczi majorban megrendezett fesztivál területén három különböző helyen feltehetően hamis 20. 000 forintos bankjeggyel fizettek, illetve a pénzt felváltatták.

A sértettek mindhárom esetben átvették a hamis bankjegyet, illetve felváltották azokat, amelyekről később kiderült, hogy hamisítvány.

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy az ilyen bűncselekmények elkerülése, megelőzése érdekében fogadják meg az alábbi tanácsaikat:

A bankjegyek többféle biztonsági elemet tartalmaznak, amelynek célja a hamisítás elleni védelem. Minden esetben ellenőrizzük az átvett bankjegyet a tapintás, a szemügyre vétel és a mozgatás módszerével!

– A csalók más, az említetthez hasonló módszerekkel is megpróbálhatnak valódi pénzhez jutni, így legyenek mindig nagyon óvatosak, körültekintőek!

– Tanácsainkra hívják fel a környezetükben élő személyek figyelmét is a hasonló esetek lehetőségére!

Kérjük továbbá, hogy segítsék a rendőrség munkáját azzal, hogyha Önök hasonló helyzetbe kerülnek, vagy ilyen jellegű cselekmény a tudomásukra jut, esetleg a már említett jogsértést sérelmükre elkövették, tegyenek haladéktalanul bejelentést az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelenségük megőrzése mellett a 06-80/810-107-es „Telefontanú” zöld számán.

Szólj hozzá!
Taragüi, Selecta, Rosamonte, Campesino mate tea

Játssz a SPAR ingyenes játékában – értékes nyeremények

Így készíts otthon narancslekvárt