in

Mikor van torkos csütörtök 2017-ben? Mutatjuk

Mikor van torkos csütörtök 2017-ben? Mutatjuk.

A torkos csütörtök néphagyománya 2017-ben március 2-ára esik.

Ezt a népi hagyományt elevenítette fel, 12 évvel ezelőtt, a Magyar Turisztikai Ügynökség és fordította át az étterembejárás fellendítésére.

Ilyenkor ugyanis, a torkos csütörtök akcióban részt vevő vendéglátós helyek féláron kínálták fogásaikat, nagyon jó alkalom volt, hogy új helyeket, új ízeket próbáljunk ki.

Mivel a program nagyon népszerű, az előzetes helyfoglalás nagyon is ajánlott a torkos csütörtök rendezvényeire is.- írja az nlcafe.hu

Tájékozódjunk továbbá arról is, hogy az általunk kiválasztott étterem külön menüvel rukkol elő, vagy a szokásos étlapról választhatunk féláron, illetve, hogy az akció csak az ételekre vagy az italfogyasztásra is vonatkozik-e.

Így biztosan nem leszünk csalódottak a Torkos Csütörtökkel 2017-ben sem.

Annyi változás lesz az új logóval rendelkező torkos csütörtök 2017-es programjaiban, hogy nem lesz központilag koordinált rendezvény. Keressük fel tehát a kiszemelt étterem honlapját vagy telefonon érdeklődjünk, hogy tartanak-e torkos csütörtöki rendezvényt.

Szólj hozzá!
Taragüi, Selecta, Rosamonte, Campesino mate tea

Rossmann – így még kényelmesebb az online rendelés

Élelmiszer-minőség – az Aldi reagált