in

Megvan a Párharc 3. évadának győztese

Salander Dorina és Provoda Jodes nyerték a Párharc 3. évadát

Négy izgalommal teli hét, nagy küzdelmek, elképesztő kitartás, hit önmagukban és a párjukban, mélységek és magasságok – ez jellemezte Salander Dorina és Provoda Jodes játékát a Párharc 3. szériájában, mielőtt kedd este a dobogó legfelső fokára állhattak.

Dorkáék köztudottan rettenthetetlen harcosok, korábban már az Exatlon Hungary-ben is bizonyítottak, ennek ellenére az elmúlt néhány hét még számukra sem volt sétagalopp.

Kiderült végre, kik lettek a TV2 napi reality-jének, a Párharcnak az idei győztesei. A hét sztárpárral induló verseny finisében Salander Dorina és Provoda Jodes, Stana Alexandrával és Meggyes Dáviddal küzdött meg egy párbajsorozatban, amelyben a végső győzelmet az a páros zsebelhette be, aki előbb behúzta a négy nyertes fordulót. A Párharc Jodiéknak azt is megmutatta, hogy egymásért bármire képesek, legvadabb félelmeikkel is szembeszállnak a másikért, és ez az álomutazás mellett külön ajándék számukra.

„A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy őszinte játékkal és szívvel sikerült célba érni. Ez a műsor megmutatta, hogy egymásért bármilyen kihívásnak állunk elébe. Megerősített minket abban, hogy szuper csapat vagyunk, a közös kalandok, játékok, élmények éltetnek minket. Alig várjuk a következő hasonló lehetőségeket. Nekem személyesen is sokat adott, még biztosabban tudom, ha hiszek magamban, bárkit és bármilyen félelmemet képes vagyok legyőzni. Persze volt mélypont, az első nap sikeres teljesítése után elég hamar elérkezett, hiszen a következő játékból mindketten elsőként estünk ki. Nagyon csalódott voltam emiatt, szerencsére innentől már csak felfelé vezetett az utunk. A döntőben felszabadultságot éreztem, lépésről-lépésre gondolkodtunk, nagyon örültünk minden mérföldkőnek, és ez a mentalitás hozta meg számunkra a végső győzelmet” – mondta el Jodi, akitől párja, Dorina vette át a szót.

„Nagyon örültünk, hogy az Exatlon után volt alkalmunk egy ilyen felállásban is játszani egyet, hiszen ezt imádjuk. Nekem voltak azért félelmeim, illetve 1-2 dolog, állat például, amitől kifejezetten undorodom. A játék előrehaladtával azt vettem észre, hogy nem szeretnék megúszós lenni, a cél érdekében képes vagyok erőt venni magamon és meg tudom csinálni. Nekem a játékok során igazi mélypontom nem volt, mindig ott volt bennem a tudat, hogy csak szimpátia szavazással nem lehet kiesni, párbajból pedig mindig vissza lehet jönni. Inkább a játék végén a szövetkezések, taktikázások estek nehezemre. Nagyon hálásak vagyunk, hogy sikerült idáig eljutni. Az utolsó néhány nap nagy izgalomban telt, és boldogok voltunk, hogy játszhatunk még egy utolsót is. Az utazás még szerveződik, nagyon sok úticél közül választhatunk, hiszen közös álmunk volt mindig is az utazás. Valószínűleg egy ázsiai kalandtúrát szeretnénk elsősorban, többek között Malajzia, Vietnám és Kambodzsa érintésével” – tette hozzá Dorka.

The post Megvan a Párharc 3. évadának győztese appeared first on Ingyenes nyereményjátékok, lottószámok, vetélkedők egy helyen.

Szólj hozzá!
Taragüi, Selecta, Rosamonte, Campesino mate tea

Forever Hands kupon 2023 – csapj le a kezdvezményre!

Kézzel készített ajándékok férfiaknak