in

Megjelent a Daganatos betegségek gyógyítása című könyv

Megjelent Dr. Csomai Zita „Daganatos betegségek gyógyítása” című új könyve

Az orvos-természetgyógyász a daganatos megbetegedések kiegészítő kezeléseire helyezi a hangsúlyt. Úgy véli, holisztikus szemlélettel – testi, lelki és energetikai terápiákkal – az immunrendszert helyre lehet állítani. Több mint húsz év szakmai tapasztalatát és tudását adja át mindazoknak, akik személyesen vagy közvetetten érintettek a daganatos betegségek valamelyikében. A szerző a tőle megszokott holisztikus szemlélettel közelíti meg a daganatos betegségek megelőzésének, kiegészítő kezelésének lehetőségét, figyelembe véve a testi, lelki és energetikai oldalt, ámde minden esetben szem előtt tartva az orvosi véleményt is. Természetgyógyászati módszerekkel az orvosi kezelések előtt, alatt és után a beteget mind fizikailag, lelkileg és energetikailag is erősíteni lehet. Hiszen ezek a szelíd gyógymódok számtalan esetben képesek tovább növelni a kezelések hatékonyságát, mind a megelőzésben, mind a tünetek, mellékhatások csökkentésében vagy akár a rehabilitációban.

Hazánkban a második leggyakoribb halálok a daganatos, rosszindulatú betegség. Az orvosi, nyugati kezeléseknek célja a daganat elpusztítása, mindegy, hogy milyen áron. Ezzel szemben a természetgyógyászati kezelések célja a szervezet és az immunrendszer megerősítése, a test energetikájának helyreállítása, a lelki traumák és a stressz oldása. Ugyan egészen más szinten működik a kettő, mégis, vagy épp ezért, nagyon jól megférnek egymás mellett, és e két szemlélet együttes alkalmazásával segíthetünk minden érintettnek a lelki felépülés és egészség útjára lépni. Dr. Csomai Zita részletesen leírja, hogyan segít a könyv az ismereteket minél több pácienshez eljuttatni: “Ahhoz, hogy valaki egy daganatos betegségből meggyógyuljon, nagyon aktívan részt kell vennie a folyamatban, akarnia, és hinnie kell a gyógyulásában. Mi, természetgyógyászok megmutatjuk hozzá a lehetséges utakat, és megadjuk a lehetséges támogatást.”

Hogyan született a könyv gondolata?

– Huszonhárom éve foglalkozom daganatos betegekkel, kezdetben a kórházban orvosként, majd természetgyógyászként igyekeztem segíteni a hozzám fordulókat. Aztán az évek alatt egyrészt az ismeretanyag lett óriási, másrészt a segítségre szoruló betegek száma is. Nagyon hiszek abban, hogy az orvosi és a természetes kezeléseket együttesen a legjobb alkalmazni, és így érjük el a legjobb eredményeket. Ez a daganatos betegek esetében is igaz, bár sajnos talán itt a legnagyobbak az ellentétek is, ezen is szerettem volna változtatni. Így a könyv bemutatja mindegyik oldalt, azt is, hogy az egyes kezelések mellett mire kell figyelni, mi az, amit alkalmazhatunk, mi az, amit ne.

– Hogy érzékeli, mennyire elfogadott vagy gyakori, hogy a daganatos betegségben szenvedők a szelíd gyógymódokhoz forduljanak?  

– Általában három csoportra oszthatjuk a betegeket: az első, akik kizárólag az orvosnak hisznek, minden mást elutasítanak. A második csoport, akik csak a természetes gyógymódokban hisznek, néha annyira fanatikusan, hogy az már veszélyes is lehet. A harmadik csoport pedig, aki minden lehetőséget meg akar adni a gyógyulásának, és szeretne mindent bevetni. Náluk azért jellemző sokszor a kapkodás, a nem megfelelően átgondolt vagy szakmailag nem helyes megoldások. Szerintem nagyon fontos, hogy ebben a káoszban rendet tegyünk, és a betegek megkapják a megfelelő információt a gyógymódok választásához.

– Milyen lelki terápiákkal könnyíthetünk az érintettek hozzáállásán?

– A daganatos betegek nagy része az úgynevezett C-típusú személyiség csoportba tartozik, ez azt jelenti, hogy ők hajlamosak magukat háttérbe szorítva mindenki másért megtenni mindent. Sokszor a főnök, a család, a férj, a gyerekek előtérben vannak, ők nem nagyon tudnak kiállni magukért. Emiatt gyakran a diagnózis is késik, hiszen “egy aprócska elváltozás nem olyan fontos, hogy azzal orvoshoz forduljunk”. Az egyik fontos dolog, hogy meg kell tanulni saját magukat szeretni, előtérbe tenni, kicsit önzőnek lenni. A másik, ami lelki oldalon nagyon sokat tud segíteni a meditációk, relaxációk, amikkel erősítheti magát a páciens. Illetve például a kemoterápiánál sem mindegy, hogy milyen gondolatokkal csorog, ha a páciens úgy gondol rá, hogy ez egy gyógyító fény, egy tisztító folyadék, ami minden sejtjét megtisztítja, és feltölti. Egészen más hatása lesz, mintha “méregként” vagy “gyilkos löttyként” tekint rá. A lelki terápiák segítenek a betegség gyökereit felderíteni, és azokat kezelni, de ugyanúgy segítenek a diagnózis és a kezelések okozta stressz, félelem, szorongás, düh és más érzések kezelésében is.

– Mit tehetnek az érintett családtagok?

– A támogató család rengeteget tud adni, de mindig hagyjuk, hogy a páciens maga döntsön. Ne akarjunk helyette meggyógyulni. A legtöbbet akkor tudnak segíteni, ha például a diétában az egész család ugyanazt az étrendet követi, ha a meditációkat, a csikung gyakorlatokat közösen végzik. Itt azért az fontos, hogy a daganatos betegnek nagyon sok figyelem kell, de ehhez ő nincs hozzászokva. Ne adjuk fel, ha kezdetben elutasító, minden ember külön tempóban tud haladni, csak biztosítsuk a támogatásunkról. Teljesen érthető, hogy személyre szabott terápia a leghatékonyabb, hiszen minden daganatos betegség más és más, minden betegségben szenvedő személy egyedi. Nem mindegy, hogy az orvosi terápia melyik pillanatában kezdjük el a kiegészítő kezeléseket.

– Ha választhatna néhány elengedhetetlen terápiát, melyek lennének azok?

– Az elmúlt huszonhárom évben azok a terápiák maradtak fenn, amik egyrészt vírus gátlók. Ezekről az onkogén vírusokról részletesen írok a könyvben, ezt egy kulcsfontosságú tényezőnek tartom a gyógyulásban, ilyen vírusgátlók például a gyógygombák (ami fontos, hogy bio legyen, és őrlemény formájában hasznosul a legjobban) például a ganoderma, a shiitake gomba és a süngomba. A vírusgátló hatásukon túl számtalan daganatgátló tulajdonságuk is bizonyítást nyert. De vírusgátló a fekete kömény magja, a máriatövis mag, a spirulina, a macskakarom. A táplálkozás rendezésén túl fontosak a vitaminok, mint például a C-vitamin és a D-vitamin nagy dózisban,  az ásványi anyagok, mint például a magnézium és a szelén, az antioxidánsok, például a színes, bogyós gyümölcsök, az immunerősítők, a megfelelő rostbevitel, a jó minőségű víz.

– Ha három természetes gyógymódot javasolhatna, melyeket ajánlaná feltétlenül?

– Ha csak hármat lehet, akkor a bio gyógygombák fizikai szinten, lelki szinten a Bach-virágterápia és energetikailag Csikung gyakorlatok. De ez nagyon leegyszerűsítve, hiszen pont ez a lényeg, hogy mindenkinek egyénileg találjuk meg a megfelelő gyógymódokat.

– Mi a könyv leglényegesebb üzenete?

– A legfontosabb célja, hogy a gyógyulás érdekében ötvözzük a nyugati és a természetes gyógymódokat, nézzünk a mélyére, próbáljuk meg felderíteni az okokat, és azokat kezeljük. A daganatos betegség mindig egy STOP tábla az ember életében, és fontos, ilyenkor meg kell állni, gondolkodni, eddig ezen az úton jártam, ez ide vezetett, akkor keressünk másik utat. Ne süppedjünk bele abba a gondolatba, hogy “majd az orvos meggyógyít”, a gyógyuláshoz elengedhetetlen az aktív együttműködés a páciens részéről. Még egy gondolat: nagyon fontos, hogy lehetőleg a diagnózistól vagy az első tünetektől alkalmazzuk a természetes gyógymódokat, ne várjuk meg, amikor már nincs esély, mert kezdeti, korai stádiumban minden módszer jobban működik.

Amit a könyv kínál:

– A daganatos betegségek kialakulásának holisztikus szemlélete: a fizikai, testi okok felkutatása, a lelki okok megismerése, az energetikai okok feltérképezése.

– Teljes körű lista és tudás a különféle daganattípusok szerinti kiegészítő kezelésekről.

– Hogyan segíthet a táplálkozás, a méregtelenítés, a vitaminpótlás, a nehézfémkivezetés a megelőzésében, a terápiák melletti felépülésben?

– A természetben fellelhető gyógyító erő: a vízben, gyógynövényekben, illóolajokban, CBD-ben rejlő lehetőségek.

További információ: www.drcsomaizita.hu

Szólj hozzá!
Taragüi, Selecta, Rosamonte, Campesino mate tea

Meghökkentő regény! Megjelent A nárcisztikussal egy ágyon

Elsőáldozási torta – képek, ötletek