in

Ingyenes nyelvtanfolyam – megszólalt az államtitkár

Új, bárki számára elérhető, ingyenes, 300 órás nyelvtanulási lehetőség indul most  szeptemberben, a jelentkezők esti tagozaton tanulnak majd – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Odrobina László kiemelte: az egyéves képzésen, amelyre bárki, életkortól függetlenül jelentkezhet, 300 órában idegen nyelvet, 150 órában informatikát és egyéb ismereteket is oktatnak.
A résztvevők a képzés végén OKJ- vizsgát tehetnek a tanultakból, de ez nem kötelező, aki nem vizsgázik le, annak sem kell fizetnie semmit.

Odrobina László hangsúlyozta: a képzés elsősorban a kis- és középvállalkozókat (kkv) célozza meg, mert a kkv-szektor növekedési potenciáljának komoly gátja, hogy a vállalkozások vezetői idegen nyelv és informatikai tudással kevésbé rendelkeznek.

Az érdeklődők az állami fenntartású szakközépiskolákban jelentkezhetnek, országszerte mintegy 700 intézmény várja őket.

A helyettes államtitkár elmondta: idén 10 ezer jelentkezőre számítanak, de remélik, hogy a következő években egyre többen vesznek majd részt a képzésen.

Szólj hozzá!
Taragüi, Selecta, Rosamonte, Campesino mate tea

SPAR, INTERSPAR nyereményjáték – nyerj egy palack borral

Garantált nyeremény – itt a Burger King szülinapi nyereményjáték