in ,

Fekete Péntek 2017 Magyarországon – milliók várják idén is

A Black Friday már tavaly bevette Magyarországot, idén pedig tovább nő a tét: 2017-ben több, mint 3,3 millió felnőtt magyar internetező tervezi, hogy vásárol Black Friday akciókban. Ha minden tervezett vásárlás megtörténne, az akciókban realizálódó potenciális forgalom elérné a teljes tavalyi online kereskedelmi forgalom negyedét – derül ki az eNET Internetkutató friss, a napokban zajlott online kutatásából.

Lecsap az országra a Black Friday

Alig, hogy a Black Friday betette a lábát Magyarországra, szinte azonnal gyökeret is vert: az internetezők körében szinte mindenki hallott már róla, és a vásárlók egyre nagyobb tömegét érinti. Tavaly közel 2,1 millió felnőtt magyar internetező vásárolt ezen akciókban, idén már meghaladja a 3,3 milliót azoknak a száma, akik tervezik, hogy akár online, akár offline módon, de igénybe veszik a kínált akciókat. A netezők számára a Black Friday is inkább online működik: a vásárlást tervezők fele mindkét módon vásárolna, de harmaduk csak online, és tizedük csak offline.

Bár nagy az a vásárlói tömeg, amit a Black Friday meg tud mozgatni, mégsem kíséri az akciókat erőteljes tudatosság.  A legtöbben megnézik ugyan az akcióhoz kapcsolódó weboldalakat, boltokat, de négyből csak egy internetező készül előre átgondoltan, megtervezetten a leárazásokra. A netezők ötöde épp csak ránéz az akciókra, minden tizedik netezőt pedig hidegen hagyja a Black Friday.

Játék, ajándék, háztartásigép és konyhafelszerelés a sláger

Közeledik a karácsony, és ez rányomja a bélyegét a Black Friday-es vásárlásokra is, legtöbben játékot/ajándékot és háztartási gépeket, konyhafelszerelést terveznek vásárolni. Toplistásak még a szórakoztató elektronikai eszközökre és a ruházatra vonatkozó vásárlási tervek is. Öt potenciális Black Friday vásárlóból egy számít arra, hogy mobiltelefont, drogériai terméket/szépségápolási cikket, illetve könyvet fog majd vásárolni ezeken a napokon.

A TOP5 webshop, bolt, ahol Black Friday idején leginkább vásárolni terveznek az internetezők az eMAG, a MediaMarkt, az eDigital, a Mall.hu és a Tesco (az említések sorrendjében).

A teljes éves forgalom negyede?

A vásárlást tervezők átlagosan kb. 36 000 Ft értékben szándékoznak költeni a Black Friday napokon. Ez az átlagos költés a potenciális vásárlók számára kivetítve várhatóan nagyságrendileg 120 milliárd forintos forgalmat generálhatna – amennyiben valamennyi vásárlási terv megvalósulna. Csak összehasonlításképpen: ez a 2016-os teljes hazai online kereskedelmi forgalom (427 milliárd forint) 28%-át tenné ki!

A vásárlók tömeges késésekre számítanak

A Black Friday kapcsán elkerülhetetlenül felmerülő kérdés, hogy vajon a hatalmas rendelés-állománnyal hogyan birkózik majd meg a Posta, illetve a futárszolgálatok. Az internetes médiát és az embereket napok óta lázban tartják a Magyar Postának a megnövekedett csomagfeladásra adott megoldási eszközei. Az internetezők fele hallott arról, hogy a Posta a külföldről rendelt csomagok kapcsán figyelmeztetést adott ki, hogy legalább két hónappal karácsony előtt érdemes megrendelni ezeket, ha levélpostai kézbesítést választanak a vevők. (A Posta egy ügyfél által feladható napi csomaglimitjének bejelentése az adatfelvétel időszakában történt, így az erre való lakossági reakciókat sajnos a kutatás eredményei még nem tartalmazzák.)

A Black Fridayben rendelt és a későbbi karácsonyi csomagok kiszállításával kapcsolatban is borúlátók az internetezők: mindkét időszakot érintően négyből hárman biztosnak vagy valószínűnek tartják, hogy idén is tömeges késésekre számíthatunk ezen küldeményeknél.

Előrehozott vásárlások, futárszolgálatos kiszállítás

Már a tavalyi Black Friday után és a karácsonyi időszakban is borzolták a kedélyeket a tömegesen előforduló késedelmes kiszállítások – az eNET akkori kutatása szerint a probléma közel 900.000 online vásárlót érintett. Vajon hatottak-e, és ha igen, akkor hogyan az akkori történések az online vásárlások jelenlegi gyakorlatára?

Az online vásárlók körében a lehetséges probléma-elkerülési stratégiák közül a tavalyi késedelmes szállítások leginkább a vásárlások korábbra időzítését, valamint a kiszállítási mód/futárszolgálat körültekintőbb megválasztását hozzák magukkal. Kevéssé, de jellemző az is, hogy inkább személyesen tervezik átvenni a csomagjaikat, mintsem, hogy kiszállítókra bízzák azokat. Szerencsére azonban a tavalyi csomagkésések nem roppantották meg alapjaiban a webáruházakba, illetve az online vásárlásba vetett bizalmat. Csak kevesen jelezték, hogy nem fognak rendelni olyan webáruháztól, ahonnan tavaly késve jött meg a csomag, illetve, hogy egyáltalán nem fognak a karácsonyi időszakban online ajándékot rendelni.

Akik szoktak interneten vásárolni, azok négytizedének a vásárlási szokásait egyáltalán nem befolyásolják a tavalyi év vonatkozó történései – a Black Friday akciókban online vásárolni tervezők harmadáról (36%) mondható el ugyanez.

Mindenesetre, egyelőre az online Black Friday vásárlóknak sincs jobb ötletük, mint bízni a futárszolgálatos házhozszállításban (80%-uk futárszolgálati kiszállítást választana a Black Fridayben rendelt csomagjához), és bizakodni abban, hogy idén a logisztikai szolgáltatók jobban teljesítenek.

eNET Internetkutató

Szólj hozzá!
Taragüi, Selecta, Rosamonte, Campesino mate tea

Mikor lesz Black Friday 2017-ben? Mutatjuk Fekete Péntek 2017 időpontját!

Fekete péntek 2017 – tömegeket mozgat meg a Black Friday