in

DIGI Online ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség

DIGI Online ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség!

A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) egy távközlési és médiaszolgáltató vállalat. A cég tulajdonosa a romániai RCS&RDS konzorcium, mely a holland bejegyzésű Digi Communications N.V. leányvállalata.

A cég elődje az EPA-HCS Kft. volt, melyet 1994-ben alapított Teszári Zoltán romániai magyar vállalkozó. A társaság a 90-es években 15 kisebb kábeltársaságot vásárolt fel, így szolgáltatási területe folyamatosan bővült. 2000-től a cégcsoport EMKTV Kft. néven működött tovább, a DIGI márkanevet 2006-ban vezették be Magyarországon. A cégek infrastruktúrája és tulajdonosi szerkezete gyakorlatilag ugyanaz.

A cég műholdas és kábeltelevízió-, vezetékes/mobilinternet-, valamint telefon szolgáltatásaival Magyarországon kívül Romániában, Olaszországban és Spanyolországban is jelen van. Emellett számos televízió és rádiócsatornát üzemeltet a kelet-európai régióban. 2017-ben vezették be a bukaresti tőzsdére, 2018-ban kb. 511 000 magyarországi ügyféllel rendelkezett. Az Invitel felvásárlását követően az előfizetők száma 1,1 millióra növekedett. 2019. május 27-én Magyarországon is elindította mobilszolgáltatásait, saját hálózatán melynek körzetszáma +3650.

2021. március 29-én bejelentették, hogy az RCS&RDS eladja a teljes magyar DIGI cégcsoportot (DIGI Kft., Invitel Zrt. és ITV Zrt). A vevő az Antenna Hungária érdekeltségébe tartozó 4iG Nyrt. Az üzlet várhatóan még ebben az évben lezárul.

DIGI Online ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség!

The post DIGI Online ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség appeared first on Retromuzsika.hu.

Szólj hozzá!
Taragüi, Selecta, Rosamonte, Campesino mate tea

DBH ügyfélszolgálat – Itt az elérhetőség

DIGI ügyfélszolgálat Telefonszám – Itt az elérhetőség