in

Az első Lidl üzletek Magyarországon

Lidl-nyitás: tucatot egy csapásra 2004-ben

Egyszerre tucatnyi üzlet megnyitásával mutatkozott be Magyarországon a német Lidl, az alacsony árairól ismert német diszkontlánc.

2004 november 18-án reggel hét órakor Kisvárdán, Barcson, Kaposváron, Móron, Hódmezővásárhelyen, Dunaharasztiban, Keszthelyen, Tapolcán, Békéscsabán, Szegeden, Szarvason és Csongrádon megnyíltak az első Lidl-diszkontüzletek.

“Az árérzékeny vásárlók az európai tapasztalatok szerint arra számíthatnak, hogy az új piaci szereplő árai esetenként 20-30 százalékkal alacsonyabbak lesznek versenytársaikénál. A verhetetlen Lidl-árak titka, hogy a cég Európa-szerte keresi azokat a beszállítókat, amelyek egy-egy terméket a legolcsóbban képesek gyártani. Tőlük aztán a diszkontlánc nagy tételben rendel, majd az olcsó árut tizenegy országban működő négyezer üzletében teríti.

A napi cikkeket gyártó hazai vállalkozások számára a társaság megjelenése nagy kihívást jelent. Ha ugyanis a Lidl olcsó importtermékei elcsábítják a fogyasztók egy részét, portékájukból kevesebb fogy majd. Azok a társaságok viszont, amelyek meg tudnak egyezni az új játékossal, nem járnak rosszul. Bár a Lidl partnereitől is szigorú titoktartást vár el, névtelenséget kérő élelmiszer-ipari cégvezetőktől megtudtuk: a diszkontlánc egyelőre nagyobb korrektséggel viselkedik velük, mint a piacon már hosszú éve jelen lévő versenytársai. Beszállítóinak például egy adott területen kizárólagosságot biztosít, magyarán más, hasonló profilú cégtől nem vásárol árut. Nagy könnyebbséget jelent a gyártóknak, hogy a Lidl a lehető legnagyobb árengedményen túl más kedvezményt nem kér partnereitől. Nincs tehát polcpénz, nincs marketing-hozzájárulás, nincs áruháznyitási díj sem.

A legtöbb vesztenivalójuk talán a Lidl versenytársainak van. A diszkontlánc ugyanis a többi kiskereskedőcég vevőinek jelentékeny részét elcsábíthatja. Ezt csak úgy lehet megakadályozni, ha a riválisok nyereségük rovására csökkentik áraikat. A Lidl terjeszkedése különösen a hasonló profilú diszkontláncokra, a Penny Marketre, a Plusra és a Profira jelenthet veszélyt, de a hiper- és szupermarketek, valamint a láncba szerveződött kisboltok vezetői sem ülhetnek ölbe tett kézzel.” – írta egykor NOL.hu

Szólj hozzá!
Taragüi, Selecta, Rosamonte, Campesino mate tea

IKEA ajándékkártya – egy remek ötlet karácsonyra

Enbook.hu – több millió angol nyelvű könyv vár